IKEAPARA

Sokan fizetnek azért hogy valaki szürkére szívja a hajukat. Kellemes húsvét szombat a svédeknél. Kezdő voltam még a gyerekes ikeázásban. Talán az extrémsporthoz tudnám hasonlítani. Antré: negyed óra meditáció, melyben teszteltük, hogy a szék tizenötezerháromszáznyolcvanharmadszor is pont ugyanúgy képes szék maradni, ha ráül egy tehén. Azért, ha az ő szemével nézem, elképesztő kincsesbánya ez. Egyszer (jó, többször) egy egész napot töltöttünk egy ötcsillagos falusi játszóházban meseműsorral, zenével, kézműveskedéssel, illetve Ábel és én inkább az udvaron dekkololó mikrobuszban, amíg ő háromezerszer kinyitotta a tolóajtót, beszállt, becsukta, megint kinyitotta, kiszállt, becsukta, és megint előről... És tessék, végre van olyan felvilágosult hely, ahol felismerték ennek a a tevékenységnek a szentségét! Mi több! Előzékenyen gépesítették a piszkosmunkás részt, hogy a műkedvelőknek csak nézni kelljen. Tesztgyermek a megfigyelő állásponton:

Ezzel a belassult kezdőképpel az addig összeszedett figyelmem lecsitult, letelepedtem a juhait őrző csendes kis juhász mellé a tesztkanapéra. Elmeditáltam az északi tökélyen, hogy mit nem adnék én egy ilyen gépesített műfarért, ami otthon folyamatosan a leülés letisztult folyamatát demonstrálja, legalább tíz percig egy pontra szögezve Ábelt. Ült. Kivételes pillanat volt. Ez volt az elterelő hadművelet. Meggyőződött a minőségről, és egyben az én elszenderült állapotomról, majd felemelkedett a karfáról. Kilőtt, hogy birtokba vegye a legkirályabb enteriőrt. Ha megfeszülök sem tudok otthon ennyi szerkezetet és egyéb, működésbe hozható izét összekaparni. Paradicsomi állapot.

Nem sokkal később rá kellett jönnöm, hogy az ülve meditálás agyzsibbadással sokkal könnyebb, sőt kegyelem volt ahhoz képest, mint amikor le kellett szednem a szőnyegtorony tetejéről, kihúznom a beépített szekrény fiókjából, kiimádkoznom a polcra feltolt fotelből, kiszakítani a rugósmatracon ugrálásból, elválasztani a tolóajtómintáktól, végigterelni úgy a raktáron hogy ne másszon fel és ne tolja el, kivárni a sort a family hotdogért mert ami jár, az jár, végignézni ahogy az elsőszülött felkeni a hotdogot a tálcára sülthagymástul mindenestül és nem nyakonvágni mert "nemdirektvolt", és legyűrni a plasztikfagyit amit az úr kikért magának de nem ette meg, mert mégiscsak van ízlése. Ezt most már festhetem, pácolhatom. Az aluljáróban vigaszdíjként vettem magamnak tulipánt meg nárciszt, amit itthon iziben megrágtak a macskák, de mivel Phoebe után “minden ember szabadon lehet hülye” ezt magamra is előszeretettel alkalmazom. Tulajdonképpen kitettünk magunkért.



Legutóbbi posztok

© 2016-17 Neurofitnesz. Minden jog fenntartva.

  • Facebook B&W
  • Twitter B&W
  • Instagram B&W